Dömötör Gábor: A szabadkai zsinagóga

BEVEZETÉS

1899-ben a Szegedi Zsidó Hitközség tervpályázatot hirdetett egy új zsinagóga építésére. A társadalmi jelentőségében és lélekszámában is megerősödött Szabadkai Zsidó Hitközségnek ekkor már volt egy telke a Széchenyi tér és Jókai utca sarkán, amelyet 1892. április 19-én Geiger Adolftól kapott adományként.1 Szintén zsinagógaépítési szándék által vezé- relve, a szabadkai hitközségi vezetőség, dr. Milkó Izidor elnökkel az élén, nagy érdeklődéssel figyelte a szegedi pályázat alakulását. A már tapasztalt zsinagógaépítőnek számító Baumhorn Lipót (Kisbér, 1860 – Kisbér, 1932) nyerte el az első díjat hagyományos, „szabad stílusú” tervével. A Komor Marcell (Pest, 1868 – Sopronkeresztúr, 1944) és Jakab Dezső (Biharréve, 1864 – Budapest, 1932) budapesti építészpáros egy rendhagyó formájú, „új vonalú” zsinagógaépülettel pályázott, de annak ellenére, hogy Lechner Ödön építész, az „új magyar nemzeti stílus” megálmodója zsűritagként mellettük foglalt állást, tervük nem nyerte el a konzervatív ízlésű bíráló- bizottság tetszését. Azonban pályatervüket a zsűri, több pályázati tervvel együtt, megvételre ajánlotta.2A Szabadkai Zsidó Hitközség, amely már túl volt egy sikertelen zsinagóga-tervpályázaton, az építészek tervbemutatóját követően azonnal átvette a tervet. A kivitelezésre kiírt pályázatot Nagy Ferenc és Kladek Lukács építőmesterek cége nyerte el 197.818 korona és 43 fillér költségvetéssel. Az építkezés valós összköltségéhez még 60.000 korona (40%) hiányzott.3 A szükséges kezdőtőkének a legnagyobb részét a hitközség tagjai az ülőhelyek elővásárlásával biztosították: „A mellékelt vásárlási feltételek igen méltányosak s még a legszerényebb hitkőzségi tag is vásárolhat ülést, mert a vételár csak 20%-os részletekben öt év alatt lesz fizetendő”.4 Az építkezés befejezéséhez szükséges összeget ezen kívül még 5%-os kamatú kötvényekkel is sikerült biztosítani, ami Milkó Izidor hitközségi elnök ötlete volt.

Miután a tervrajzokat az építészek a helyi viszonyokhoz alakították, kisebb-nagyobb módosítások után 1900-ban megkezdődött az új szabadkai zsinagóga építése. Időközben a tervezőknek könnyen sikerült meggyőzniük a hitközségi elöljáróságot, hogy az új zsinagógát hagsú- lyosan lechneri orientális/magyaros stílusban építsék. Az épület Komor Marcell és Jakab Dezső „in situ” művezetése mellett mintegy három év alatt készült el. A szerkezet már 1902 őszére felépült, azonban az utólagos munkálatok még egy évet vettek igénybe. A zsinagóga felavatása 1903. szeptember 17-én történt ünnepélyes keretek között, amiről a korabeli sajtó a következőképpen számolt be: „Szabadkán szeptember 17-én adták át rendeltetésének a szabadkai zsidó hitközség remek új templomát. A templom pompájánál s ünnepélyességénél sokkal jobban megkapott a testvériségnek a szent érzelme, amely megaranyozta az egész ünnepélyt, s a napot nem egyszerű templomszentelés napjává, nem egy hitfelekezet, hanem egész Szabadka ünnepévé tette. Az állam képviselőjétől, a főispántól kezdve le az egyszerű polgáremberekig, pár órára Szabadka egész élete központosult az új zsinagóga körül. Az oltár körül foglaltak helyet Szabadka hivatalos és vallásos életének vezetői: a hatóság, az állami tisztviselők, a katonaság képviselői és valamennyi régió papjai. Kint, a templom körül pedig rendben, tolongás nélkül sorakozott a nemhivatalosok serege. Délután, bár az ég be volt borulva, igen szép idő kedvezett az ünnepnek, amelyről a következő tudósítás ad számot: Az esti ima eléneklése után Kuttna Mór főrabbi rövid megható beszédben elbúcsúzott a régi templomtól, majd kiemelték a tórákat a frigyszekrényből és a szabadkai, valamint vendégpapok és a hitközség leg- öregebb tagjai karjaikra vették, és két sátor alatt megindultak az új templom felé.

A sátorok körül városi hajdúk díszben, kivont karddal haladtak, előtte a tűzoltózenekar régi zsidó imákat játszott, mögötte nagy közönség haladt. Négy óra felé járt az idő, amikor a menet az új templom terére ért, ahol már több ezerre menő közönség várta. A templom bezárt kapuja előtt a város polgármestere, városi főhivatalnokok és és a hitközségi elöljáróság állt, és amikor a tórák megérkeztek a lépcsők elé, Jakab Dezső építész, ki Komor Marcell fővárosi építésszel együtt tervezte a remek templomot, beszédet intézett a hitközség elnökéhez, s az aranyozott templomkulcsot átadta, mely bársony vánkoson nyugodott. Az elnök, Blau Géza dr. átvévén a kulcsot Bíró Károly dr. polgármestert kérte lendületes beszédben, hogy vegye át tőle és adja át a templomot szent rendeltetésének. Bíró Károly dr. hosszabb beszédben felelt, amellyel, mint az erkölcsi jó szolgálatában álló hajlékot, megnyitotta a templom kapuit.

Óriási éljenzés zúgott végig a széles utcán, és a menet megindult az intelligens közönséggel már teljesen megtelt templomba. Míg a menet beért és azután is a zsoltárokat énekelte a templomi kar. A zsoltár éneklése után felvitték a frigyszekrény elé a tórákat, míg az énekkar a „Mily szépek sátraid” kezdetű imát énekelte. A tórákat aztán elhelyezték az írástartóba. Lifschitz főkántor a szokásos szombati imát intonálta érces szép hangján, és az ő, valamint Kuttna és Singer főrabbik karján maradt tórákat az oltár körül vive betették a frigyszekrénybe. Ezután az ősz Kuttna Mór áldást mondott. Előbb a templomot áldotta meg, majd a közönséget. Aztán megygyújtotta az örökmécset. Ebben a pillanatban az összes villamos lámpák egyszerre kigyulladtak, csodás szép fénybe borítva a gyönyörű imaházat. Ennél az áhítatos jelenetnél szép régi zsidó ima csendült fel Szőgyi Gina dr. Klein Mátyásné ajkán, mit az orgona szép zenéje kísért. Az ének utolsó akkordjainál a szószékre Singer Bernát dr. lépett, hogy elmondja hatalmas szónoklatát, gyönyörű ünnepi beszédét, amelyez remek imával vezetett be. A mélységes mély hatású beszédet a ,Himnusz’ követte. Elhangzása után a közönség távozott, a hívek pedig esti imát mondottak.”5 Az idézet külö- nösen a jelenben lehet érdekes, amikor az épület külső és belső felújítása befejeződött, hiszen annak a napnak, és annak a „beavatási” szertartásnak menetét és hangulatát varázsolja elő, amikor a századfordulón, a zsinagógával egyazon napon megszülettek Szabadka városiasodásának és XX. századi építészeti továbbfejlődésének irányvonalai. Ezen a napon, az olykor poros, máskor sáros mezővárosban megnyílt a csodák szelencéje, és az elkövetkező közel tizenöt év városfejlődése ahhoz vezetett, hogy ma Szabadkát joggal a szecesszió városának nevezhetjük. A szabadkai az egyik legszebb és legkülönlegesebb zsinagóga lett Kelet-Közép-Európában.

AZ ÉPÍTKEZÉS KÖRÜLMÉNYEI

Míg Kelet-Közép-Európa szerte a legtöbb zsinagóga a 19. század második felében a historizmus valamely domináns stílusirányzatában, avagy mór stílusban fogant, a szabadkai, mivel viszonylag későn épült, a magyar nemzeti jellegű szecesszió változatának stílusjegyeit hordozza magán, és ekként ritka példát képvisel a régióban. Az öntudatra ébredő szabadkai zsidóság azért választotta ezt a minden ízében magyaros stílust, mert a századfordulóra immár kiteljesedtek asszimilációs törekvései. A történelem folyamán az Izraelita közösség gazdasági ereje, pillanatnyi társadalmi és jogi státusza először tette lehetővé, hogy új szentélyének bizáncias kupolája egyenrangúan emelkedhessen az akkori templomtornyokkal karöltve (Ferences templom, Avilai Szent Teréz- katolikus templom, szerb görögkeleti templom) a város sziluettje fölé, immár aktívan befolyásolva, alakítva a városképet, és előrevetítve a jövőbeli építészeti fejlődés irányvonalait Szabadkán. Ez a trend nem egyedülállóan szabadkai jelenség volt, hanem általánosságban jellemzővé vált Monarchia-szerte. 1925-ben, a zsinagóga fennállásának 25. évfordulója alkalmából a szabadkai zsidó hitközség Szombat című kiadványának ünnepi különszámát jelentette meg, amelyben Milkó Izidor, korabeli hitközségi elnök és író az építkezés körülményeiről így vallott: „Pénzünk kevés volt. Már Kunetz Mór úrnak, községünk emeritált buzgó elnökének idejében, a múlt század kilencvenes éveiben megindult a mozgalom egy templomépítési alap előteremtésére. Kamattalan kölcsönök formájában sikerült akkor bizonyos összeget összehozni, de ez korántsem volt akkora, hogy bázisa lehetett volna egy nagyobb arányú építkezésnek – legfeljebb kiindulópontja lehetett annak. A megvalósítás stádiumához közelebb hozta az ügyet a kitűnő Kunetz Ignácnak előre kidolgozott ügyes terve, amely az építkezési tőke jelentékeny részét a templomülések értékesítésével biztosította. De még mindig nem volt elég pénzünk, hogy bátran foghassunk a nagy alkotáshoz, s hogy nyugodtan tekinthessünk a leszámolás elé.

Ekkor támadt az a gondolatom, hogy 5%-os kamattal kötvényeket bocsássunk ki, amelyeket apránként váltanának be a jólelkű hitelezőktől. (…) Akkoriban – hihetetlen, de mégis igaz – nagyon népszerű voltam, sőt népszerűségemnek tetőfokán álltam, és három-négy nap alatt elhelyeztem kevés híján az ezer darab ötvenkoronás kötvényt, s ez a siker újabb lendületet adott az építkezésnek. Kellemes emléket idéz föl bennem ennek a kampánynak az a mozzanata, hogy felekezeti tekintet nélkül jegyezték a kötvényeket, s még olyanok is bizalommal vásárolták őket, akik – okkal vagy ok nélkül – antiszemiták hírében állottak. Szuboticán egyébbiránt sose volt kimondott zsidógyűlölet, s a felekezetek éppúgy, mint a nemzetiségek példás egyetértésben, teljes entente cordiale-ban éltek egymással…”

A behatárolt anyagiak miatt történt, hogy a zsinagóga építkezésénél kompromisszumokat kellett kötni, s nem mindenhol a legnemesebb, legdrágább anyagokat alkalmazták: majolika helyett terrakotta- és gipszdíszek kerültek a homlokzatokra; a lábazat siklósi vörös márvány helyett műkőből épült; a bima és a tóraszentély borítása márvány helyett csak márvány utánzatú („márványozott”) stukkóból készült, az aranyozás helyett bronzfestéket használtak, az orgona is szerényebb méretű lett – fából kialakított díszsípokkal. Ez a tény nagymértékben hozzájárult az épület állagának későbbi rohamos romlásához is, valamint a felújítás folyamán is számos dilemmát, nehézséget okozott.

A szegedi zsinagóga építési költségei ötször meghaladták a szabadkaiét (760.000 korona), mégis: „Szerencsére az építészeti hatás és művészi érték – és ez már nyilvánvaló – nincs lineáris viszonyban az anyagi ráfordítással. Sőt, az anyagi korlátok nemritkán egyes épületek előnyére válnak. A szegedi zsinagóga anyagi gazdagság és bőség tekintetében messze felülmúlja a szabadkait, de ez utóbbit formanyelve, viszonylagos egyszerűsége és tisztasága egyedülállóvá teszi.”

A zsinagóga zajos sikerének eredménye az lett, hogy Szabadka városa később az építészpárostól rendelte meg az új Városháza terveit is, amelyet 1908. és 1912. között építettek fel, és napjainkban a kései magyar szecesszió nemzetközileg elismert mesterműveként tartunk számon. A zsinagógát 1923 és 1925 között, egy tomboló/romboló vihar után felújították, ekkor bizonyos változtatásokra is sor került, bár ezek nem módosították lényegesen az épület eredeti küllemét. Róth Miksa (Pest, 1865 – Budapest, 1944), valamikori császári és királyi udvari üvegműves mester vitrázsainak többségét ekkor lecserélték, és így csak mutatóba maradt az eredeti opálos Tiffany-üvegekből. Szintén ez alkalommal a homlokzati falfelületek vakolatát is leverték, majd újravakolták, de már az eredeti díszítőkeretezés és színezés nélkül. Nagy kérdés, hogy a központi kupola félkörös sarokpillérei csúcsáról akkor tűntek-e el a mázas, majolika oszlopfők. A kórus feletti boltív eredeti színezését átfestették. A festett üvegablakok javítását Szanka János (1879−1927) üveg- és ablakfestő végezte, aki építésekor részt vett a szegedi zsinagóga üvegfestő munkálataiban, és 1905-ben költözött Szegedről Szabadkára.

ÉPÍTÉSZET, SZERKEZET, MŰVÉSZET

Az épület egy nagy saroktelken áll a mai Zsinagóga-tér valamint a Jakab és Komor tér között, és a korabeli uralkodó gyakorlatnak megfelelően az utca vonalától beljebb épült. Eredetileg további három földszintes épület is állt a telken. Két kisebb − a kóser mészárszék és a gondnok háza (rajta keresztül lehet eljutni a régi zsidó iskola tornatermébe) −, valamint egy jóval nagyobb, a zsidó iskola épülete, amelyet az 1980-as években egy sikertelen telekspekuláció áldozataként lebontottak. A Zsidó Hitközség egyemeletes épülete is a telken áll, és az egykori Batthyányi, ma Dimitrije Tucović utcára nyílik. Az utóbbit Szabadka hithű zsidósága közösségi- és gyülekező térként, a földszinten kialakított szakrális helyiséget pedig imateremként használja. A hitközség, az egykori iskola, valamint a kóser mészárszék épületét is Jakab és Komor tervezték. A megmaradt épületek ma kultúrtörténeti épületegyüttest képeznek a zsinagógával.

Dr. Klein Rudolf tipológiai felosztása szerint a szabadkai zsinagóga a bizánci templomtípusú zsinagógák közé tartozik. Ebből eredően egy nagy, bizánci központi kupola koronázza, ehhez a négy sarok felől színes zománcos cseréppel fedett kisebb sarokkupolák, avagy inkább óratornyok csatlakoznak. A templomnak szabályos, 25 x 25 méteres, négyzet alakú, központi imatere − a keresztény templomokhoz hasonlóan beleírt ortodox keresztre emlékeztető alaprajza − van, amely négy pár nyolcszögben, szimmetrikusan elhelyezkedő acél támoszlop körül bontakozik ki. Ezek hordozzák az imatér teljes szerkezetét a karzatokkal, és az ellenbordás rabitz-szerkezetű kupolabelsővel együtt. A belső tér magassága 25 méter, a kupola átmérője 12,6 méter. Eredetileg a földszinten 950 ülőhely volt előlátva a férfiaknak, a karzatokon pedig további 530 a nők számára. A nők részére kialakított karzatokra az épület négy sarkában elhelyezett kapukon, szélfogókon és lépcsőházakon át lehet feljutni. A földszinti imatérbe a nyugati homlokzaton található háromkapus főbejáraton keresztül, valamint a déli és északi oldalon is elhelyezett kapukon keresztül vezet az út.

„A négyzetalaprajz a zsinagógaépítészet askenázi ortodox hagyomá- nyaira utal, a rabicból kialakított sátorforma, mint azt az építészek többször kihangsúlyozták, a sivatagi sátrat idézi. Valójában a sivatagi imasátor sokkal egyszerűbb volt, mint újkori reinkarnációi.”

Minthogy a zsinagógát a szabadkai hitközség neológ irányzatú tagjai építtették, a bima és a frigyszekrény nem középen áll, mint az ortodox zsinagógáknál, hanem a keresztény templomok oltárához hasonlóan keleti oldalon helyezkedik el. „A szabadkai zsinagóga pontosan követi a reformzsinagógák mintáját, amit nemcsak építészeti arculata emel ki, de a tervezője, Jakab Dezső által alkalmazott templompalota kifejezés is. Mindazonáltal utóbbi szellemi háttere sokkal összetettebb és ellentmondásosabb.” Ez abból a tényből is kitűnik, hogy az építészek a külalak, valamint a belső tér minden részletének megfogalmazásánál többrétegű jelképrendszert
alkalmaztak. Az épületen az egyetemes ősképek, a zsidó vallási ikonográfia, népies szimbolizmus, valamint a szabadkőműves jelképek fonódnak össze az univerzális „egész” és az egyedi „részlet” szerves kapcsolatán keresztül.

Komor Marcellról és Jakab Dezsőről Várallyay Réka a következőket írja: „Közös művészi elkötelezettségük mellett érdemes megemlíteni, hogy mindketten a szabadkőműves Galilei-páholyhoz tartoztak. Komor Marcell szabadkőművessége több megrendelés esetében jelentett előnyt – igy például Szabadkán, ahol Bíró Károly polgármester vagy Marosvásárhelyen, ahol Bernády György tartozott a ,testvérek’ közé.”

Körbejárva az épületet a látogatónak feltűnik, hogy a zsinagógát a központi főkupola koronázza, amelynek csúcsán Dávid-csillag jelöli a mennyei és földi egységet. Az óratornyokon elhelyezett sarokkupolákon is jelen vannak a Dávid- csillagok, amelyek eredetileg, a korabeli leírások szerint aranyozottak voltak. A sarokkupolák a négy égtájat jelképezik, valamint az idő múlását. A kupola általában a mennyboltot, a szellemi szférát, az alatta lévő négyzet/téglalap alakú épület pedig a földet, az anyagi világot szimbolizálja. A kettő között a nyolcszögletű kupoladob teremti meg az átmenetet, utalva a világegyetem harmóniájára, összhangjára.

A világmindenség ősképét idéző jelentésrendszer a zsinagóga külső és belső vízszintes osztásában is jelentkezik. A homlokzatok három vízszintes övezetre oszthatók. A legalsó, a talajhoz legközelebb álló övezet a rózsaszín műkő lábazatot, valamint a vörös homlokzati géptéglával borított sávot foglalja magában, amely az anyagi, földi létformát szimbolizálja. A fölötte elhelyezkedő övezetet homlokzati tégla és a vakolt felületek váltakozásával dolgozták ki, amelyek florális motívumokkal díszített, eredetileg terracotta díszítőelemeket és íves és kerek ablaknyílásokat tarkító vitrázsokat is hordoznak. Ezt az övezetet felülről a hullámzó, szintén növényi formákat idéző domborművekkel borított pártázat zárja. A közbülső sáv a földi paradicsom, az elvesztett édenkert ábrázolása. Átmenetet képez az anyagi és a mennyei, szellemi világ között, amely a legfelső övezet, a kupolák világa. A kupolák eredetileg díszes, mesterien kiképzett cinkbádoggal voltak fedve. Ezt még a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben rézbádogra cserélték, nagyobb tartósságot remélve. Ez lényegesen módosította a zsinagóga kültéri megjelenését. A zsinagóga külső szépségét fokozza a homlokzatok vakolt és piros homlokzati téglával borított felületeinek váltakozása, valamint a géptéglából mívesen kirakott változatos kőműves megoldások. A homlokzatkiképzést gazdagítják a világhírű, ma is fennálló pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített dekoratív domborműves terrakotta elemek, amelyeket rossz állaguk miatt a resturálás alkalmával teljes egészében engobált pirogránitra cseréltek. Az épület minden részletében megnyilvánul a Nagy Ferenc és Kladek Lukács kivitelező szabadkai építővállalkozók, valamint iparos alvállalkozóik által elvégzett magas színvonalú iparos munka minősége, és a korszakra jellemző, minden részletre kiterjedő tudatos tervezés megvalósulása.

A zsinagóga főbejárata nyugati irányból közelíthető meg. A látogató, felmenve a lépcsőn, három kapu előtt találja magát. A középső a főkapu, méreteiben is hangsúlyosabb a másik kettőnél. Mindhárom kapu fölött a boltíves nyílást üvegfestmények díszítik. Az asztalosmunka és a ková- csoltvas elemek a lechneri szecesszió formavilágában fogantak. Az íves kapubélleteket felületi ornamentikaként szívből fakadó tulipánmotívumok sorával alakították ki, eredetileg terrakottából. A helyreállítás során ezeket is engobált pirogránitra cserélték. „A nartexnek három bélletes kapuja van, magyaros kerámia díszítéssel. Felette hullámzó matyó hímzésben találjuk a mák-ornamenst, amely a felejtést jelképezi, a mindennapi gondok hátrahagyását a templomba lépve.” Az oromfalon, a rozetta fölött három okuluszban Dávid-csillagok láthatók.

Ezek a nyílások eredetileg a tetőtér szellőztetését is ellátták. Az oromzat csúcsán látható a négy tízparancsolat-tábla egyike. A helyreállításkor ezeket is újonnan gyártották Pécsett mázas pirogránitból. A nartexet két oldalról egy-egy tégla sarokpillér fogja közre, amelyek az egykori Salamon temploma előtt álló Jakin (bűnbánók) és Boáz (örvendezők) oszlopát hívatottak megidézni. Ezek is lehetnek szabadkőműves jelképek, de teljesen megfelelnek a zsidó zsinagógaépíté- szet ikonográfiájának is. A korabeli sajtó leírásai szerint eredetileg ezeken a pilléreken mákgubó alakú majolika fejezetek voltak – ma csak műkő másolatuk látható. Hasonló fejezetek voltak a központi kupola körüli nyolc kerek „téglabástyán” (sarok-pilaszteren). Ezek az idők folyamán titokzatos módon eltűntek, majd csak e könyv szerzője művezetése alatt, 2004−2011 között történt tetőfelújításkor lettek újragyártatva és helyükre szerelve, visszaadva ezzel a főkupola eredeti pompáját.

A kapukon keresztül a szélfogóba, majd a férfiak részére kialakított előtérbe érkezik a látogató. A szélfogóban balról egy stílusában is eltérő, rózsaszín kőből faragott rituális kézmosó látható, amelyet a régi, lebontott zsinagógából mentettek át. Az előtérnek nincs természetes megvilágítása, így a mesterséges fény misztikus félhomályt teremt, mintegy előkészítve a látogatót az imatér/kupolatér lélegzetelállító élményére. A falakon emléktáblák állnak. Az északi falon balról, fehér márványtáblákon magyarul és héberül a Szabadkai Izraelita Szentegylet elhunytjainak névsora látható, mellette az egylet alapítóinak névjegyzéke. A keleti falon, a központi, imatéri bejárattól balra fehér márványtáblán imarend található, míg jobbra egy emléktábla áll Gitl asszony tiszteletére, aki 1922-ben az adományperselyeket adományozta a zsinagógának. A déli falon látható szecessziós stílusú táblát Geiger Adolfnak, a legfontosabb adományozónak állították, a másikat pedig Halbrohr Jánosnak és nejének, született Spitzer Nettinek, az alapítók tagjainak. Amint átlépi az imatér küszöbét, a látogató elé tárulnak a padsorok, és a távolban a frigyszekrény (Aron HaKodesh) látványa, de a kupolát még mindíg elrejti a karzat alján kialakított alacsony mennyezet. Jobbról és balról az ajtók mellett falba süllyesztett szecessziós, fém adományperselyek állnak. A látogató részére a csoda csak néhány lépés után mutatkozik meg, amikor végre elé tárul a hatalmas mennyei lombsátort idéző kupola lélegzetelállító látványa. Nincs olyan, akinek ekkor a lelkében ne lobbanna fel az áhítat lángja...

Az épület külsején megjelenő jelképrendszer a templombelsőben is megtalálható. Itt is jelen van a belső héjazatként materializált lélegzetelállító központi kupola – a tabernákulum −, amely a tervezők szerint formájával Mózes frigysátorát hívatott felidézni. A központi kupola nyolcszögben elhelyezett acéloszlopok által alátámasztva emelkedik a négyzet alaprajzú imatér fölé. A női karzatokat héjboltívek fedik, sarkaikban sekély sarokkupolákkal.

Az alaprajz megtartotta a jeruzsálemi templom ősképére utaló három-osztatú térszerkezetet (előtér, imatér, frigyszekrény), azzal, hogy a belső udvar hiányzik, viszont a főbejáratnál és a sarkoknál elhelyezett női bejáratoknál a tervezők belépőket/szélfogókat láttak elő. A sarki nartexek alaprajza körcikk alakú, és mívesen megmunkált bádoggal borított negyedkupolák fedik.

A belső tér úgy, mint a templomkülső, függőlegesen is háromosztatú. Itt is megtalálható az anyagisághoz, a földi léthez kötődő karzatok alatti imatér, ahol a hithű férfiak padsorai álltak. Itt található a bimá – ahol a tórát olvassák, és amelyről a frigyszekrény nyílik. A bimán áll két menóra és két kilenckarú hanukia, amelyet hanukakor, a fények ünnepén szokás meggyújtani. Ebből a térből indulnak és futnak fel a magasba nyolcszögben a karcsú acéloszlopok, amelyek a karzatokat és a központi kupolát tartják. Gipszborításuk egyrészt tűzvédelmi rendeltetésű, másrészt florális dombormű díszítésük része a földi paradicsomot ábrázoló ikonográfiának. Az oszlopok a karzaton boltívekké alakulnak, amelyeken megszakítás nélkül folytatódnak a domború levélmotívumok. A földszinti tér a többihez képest kissé sötétebb, félhomályba burkolódzó. Csak a karzat alatt végigfutó, üvegfestményekkel berakott ablakok világítják meg, valamint a díszes, kúp alakú csillár, és a többi világítótest. Minden félköríves üvegablak színvilága különböző és egyedi, a népies virágmotívumok azonban ismétlődnek. Az impozánsan díszes központi csillárnak funkcionális és esztétikai szerepén kívül volt még egy feladata, mégpedig hogy javítsa a kupolatér akusztikáját. Rajta kívül a beltér megvilágítását még nagyszámú díszes sárgaréz világítótest biztosítja. Csillárok függtek a karzatok felett, mennyezetre erősített, vagy elegáns formájú konzolos lámpatestek által ragyogta be a fény a templombelsőt. Ezek szinte egytől egyig eltűntek, de most helyreállították őket.

A második övezet a karzatok stukkóborításos, díszes mellvédjeit foglalja magában a hithű nők részére kialakított padsorokkal, amelyek lejtése diszkréten rejti a födszinttel történő vizuális kapcsolatot. Különösen a karzat sarkaiban elhelyezett padsorok jelentenek egyedi megoldást, amint lépcsőzetesen ereszkednek a mellvédek felé, és így jellegzetes vizuális élményt nyújtanak a béma irányából tekintve. Ezen a szinten dominál a FÉNY, amely az égtájak felé forduló, hatalmas kör alakú, és boltíves, színpompás üvegfestményekkel berakott ablakokon szűrődik be, állandóan változva, a földi Paradicsom ragyogását idézve. A rozetták mérműve a szegfűmotívum. Ebbe alakul a népies formákat kirajzoló ólomvonal. A tervezők nem misztikus, mogorva hangulatú teret óhajtottak tervezni, hanem vidámságot, életörömöt igyekeztek belevinni a vallásos áhítatba. A földszint és a karzatok falfestésének alapárnyalata a halványzöld, amely a tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője. A zöld szín a földi (meleg) és az égi (hideg) princípium elegye.

Az átmenetet a karzati övezet, azaz a közbülső világ, valamint a központi kupola a mennyei paradicsomot és isteni létet tükröző lélegzetelállító tere között a tervezők csegelyekkel oldották meg, amelyeket a belső kupoladob sarkaiban helyeztek el. A csegelyek nem strukturális, csak vizuális átmenetet jelentenek matyómintás domborműves berakásaikkal, amelyek virágokban burjánzó életfát ábrázolnak. Színviláguk élesen elüt a zöldes környezettől. Téglavörös háttéren kék, szürkéskék és rózsaszín árnyalatok jelentkeznek. A csegelyek közötti hosszanti felületeken az Ószövetségből kiemelt idézetek állnak héberül és magyarul: „SZERESD AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT A TE ISTENEDET”, valamint „SZERESD FELEBARÁTOD MINT TENMAGADAT”. Ezek az ősi üzenetek, akár az egész zsinagóga architektúrája, színvilága és ikonográfiája az élet lényegét, a szeretetet hirdetik. Innen emelkedik a magasba a nyolc szegmensből összeálló kupola, amelyet a két sorban körbefutó festett Róth Miksa-féle ablakok könnyeddé, légiessé tesznek, annak ellenére, hogy a külső kupoladob ablakain átszűrődő fényt csak megszűrve, tompítva szórják szerteszét. A kupola színvilága, népies ikonográfiája következetes és jelképes. Felfel folytatódik a földszinten fogant gondolatmenet. Az átmenetnél még a meleg, rózsaszín tónusok érvényesülnek, amelyek fokozatosan olvadnak át világoskékbe, az ég színébe, majd egy párkányzat következik, amely választóvonalat képez a kupola csúcsa felé vezető úton, amely a legvégén sötétkékbe fordul. A népies virágmotívumok a kupola aljánál általában szívformákból, az egyetemes szeretet jelképeiből fakadnak, majd burjánzva végigfutnak az ablakok körül, a bordázat mentén, és a kupola csúcsát jelző sugárzó Napba vesznek.

Népies virágmintával összeszőtt, aranyozott Nap- ábrázolás látható a boltozaton a tóraolvasó emelvény fölött is, amely az Úr jelenlétét jelzi. A kupola legmagasabb, legszentebb csúcsát még egy párkánygyűrű választja el az alatta lévő világtól. Ezen nyugszik a kupola csúcsa – a nyolcsíkú kúppá formált központi vitrázs, amely türkizkék alapon aranysárga és zöld opálüveg berakásokkal ábrázolja a sugárzó Napot, a lét forrását, az ismert világ egyetlen Urát. A Nap a kupola csúcsán nyolcszögben álló (lentről nem látható) nyolc „Mindentlátó Szemből“ ered, és sugározza szerteszét fényét. A mindentlátó szem egyetemes vallási jelkép, a szabadkőművességben a Világmindenség Nagy Építőmesterét testesíti meg. Benne csúcsosodik a zsinagóga vallási ikonográfiája, az Egyetlen, a Mindenható, a Mindenhol Jelenlévő.

A zsinagóga legszentebb helye a frigyszekrény, amely az eredeti frigyláda helyett jelent meg a zsinagógaépítészetben. Ebben tartják a tóratekercseket, azaz a mózesi könyveket − a zsidó vallás szent iratait. A szabadkai zsinagóga frigyszekrénye szecessziós formavilága mellett vallási ikonográfiát is hordoz. „A két masszív pillér a Yákhinra és Boázra is utal Salamon temploma előtt, az ebből kinövő szárnyakat az építészek a frigyládát övező kerubokhoz kötik, és megjelenik a luláv (pálmaág) valamint a törvénytáblák és a Dávid-csillag.”

A tóraszekrény ajtaját az izraelita hagyomány szerint parochet (díszes tóraszekrény-függöny) fedte, amely ma hiányzik. A kétszárnyú boltíves ajtó szecessziós, népies díszítésű, fölötte örökmécses és héber felirat, fordításban: „Mindenhol az Urat látom magam előtt”. A tórafülke belseje égszínkék, amelyre arannyal csillagokat hintettek a világűrt, a világmindenséget ábrázolva így. Itt találhatók a tóratartók, amelyek faragása igazodik az egész templom stílusához. A tórafülke gyújtópontjában szecessziós Dávid-csillagba beleírt rövid héber szöveg olvasható. „Közelről nézve feltűnik, hogy a YHVH fölirat nem eredeti: két jod-betű jelölte eredetileg az Urat, és ezt festették át a YHVH betűkre. Valójában az Urat jelölő feliratot nem lenne szabad lefesteni mással, de a YHVH ugyanazt jelöli, mint a két jod-betű, kevésbé elvontan ugyan, és ez így megengedettnek tekinthető.”

A tóraszekrény fölött/mögött a „zene világa”, a kórus-karzat található. Itt állnak az egykori orgona maradványai. Az eltűnt sípokat fából készült álsípokkal helyettesítették, amelyeket most szintén felújítottak. Eredetileg az ortodox zsinagógákban csak emberi hangot volt szabad megszólaltatni, az orgona jelenléte már neológ jelenség. A zene nagyon lényeges eleme a vallási rítusnak, hiszen mint a szervezett rezgés szellemi töltete talán legközelebb áll az isteni jelenléthez, a legfelsőbb princípiumhoz. A
kórus-karzat feletti boltíves mennyezetet, Jakab Dezső emlékezete szerint, eredetileg hasonlóan dolgozták ki, mint a tóraszekrény belsejét, azaz a „Az orgona felett a múltban csillagos égboltozat volt festve a planétákkal...”. A ma létező „szőnyegmintát” csak később festették fel. A mennyezeten néhány, a zenét éltető héber szöveg is látható: „Dicsőítsétek Őt húros hangszerekkel és sípokkal” és „Dicsőítsétek Őt hangszerekkel”. A legjobb hangzást a nyugati karzaton lehet érzékelni.

A szabadkai zsinagóga mindössze három év alatt készült el, helyreállí- tásának munkálatai viszont idestova 40 évig tartottak. A zsinagógaépületet 1975-ben, a rituális mészárszéket és a hitközség épületét 1987-ben helyezték műemléki védelem alá mint építészeti, kultúrtörténeti téregységet. 1990-ben kiemelt jelentőségű műemlékké nyilvánították. A műszaki helyreállítás még az 1970-es évek második felében kezdődött. Azóta a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet (KMISZ) kezdeményezésére, szervezésében és felügyeletével többé-kevésbé folyamatosan restaurációs munkálatok folynak az épületen. Az épület egyedisége és a feladat összetettsége miatt a helyreállítás komoly kihívást jelentett a szakemberek generációi számára. A folyamatos szűkös anyagi források és a politikai akarat hiánya volt a fő oka az évtizedekig elhúzódó munkálatoknak, ez „sziszifuszi állapotokhoz” vezetett. Akkoriban a legsürgősebb munkálatokra több forrásnál kellett pányázni. A legkiemelkedőbb támogatók Szabadka Város Képviselő-testülete, a Köztársasági Kultuszminisztérium, a Köztársasági Vallásügyi Minisztérium, a New York-i World Monuments Fund (Jewish Heritage Grant Program), a Rotschild (Hanadiv) Alapítvány, valamint magánszemélyek voltak.

A 2014-es év fordulópontot jelentett a zsinagóga hányatott sorsában, ugyanis a magyar állam önzetlen anyagi és szakmai támogatásával lehetővé tette, hogy végre megtörténjen a teljes felújítás, és hogy 2017 végére a zsinagóga visszanyerje eredeti fényét és lélegzetelállító szépségét, hogy felsorakozhasson Szabadka gondozott szecessziós gyöngyszemei sorá- ba. A felújítási munkálatok a magyar állam több mint 2.000.000 eurós támogatásából, a Magyar Nemzeti Tanács gondozásában, a belgrádi Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet, valamint a KMISZ szakemberei felügyeletével, nemzetközileg elismert külföldi és hazai restaurátorok által, Fehér Andrea építőmérnök építésvezetése alatt, a szabadkai Yumol Konzorcium kivitelezésében történtek.

A felújított zsinagóga a restauráció után új rendeltetést kap. Elsődlegesen idegenforgalmi látványosság lesz, de állandó kiállításnak és más kulturális rendezvényeknek is teret ad. A Szabadkai Izraelita Hitközség tagjai alkalmanként, nagyobb vallási ünnepek, megemlékezések alkalmával zsinagógaként is használhatják, amikor csak igényt tartanak rá.

A zsinagóga külső és belső felújítása e könyv szerzője és munkatársai építészeti tervei alapján történt azzal, hogy az építkezést vezető szakembereknek a munkálatok folyamán nagyszámú dilemmával kellett megküzdeniük. A mindent átfogó felújítás során többek közt helyreállították a zsinagógabelső díszítőelemeinek műarany felületfestését (slag metal), egyes helyeken igazi aranyozást is alkalmaztak (katarina gold). Külön kihívást jelentett a túlságosan nagyszámú földszinti padsor sorsa, a padok eredeti színezésének megállapítása. A szakemberek végül úgy határoztak, hogy a belső tér használhatóságának fokozása érdekében a padsorokat ritkítják, ellenben a padok eredeti színvilágát visszaállítják. Az reliefesen kiképzett színes klinker padlólapok hiányzó darabjait Marokkóból rendelték, ahol azokat egyenként kézművesek készítették.

A zsinagóga külső vakolt falrészeinek színe is talányt jelentett sokáig, hiszen az eredeti színezést a teljes vakolattal együtt még a múlt század húszas, majd hetvenes éveiben eltávolították, és újravakolták. Jakab Dezső 1925-ös visszaemlékezésében azt írta, hogy „A templom színezése nem sárga volt eredetileg, hanem zöld, és ez jobban harmonizált a nyerstégla és kék ornamensekkel”.14 A könyv szerzője az északnyugati óratorony tövében korabeli vakolatmaradványt talált, amelynek rózsaszínes árnyalata volt, a téglaörleménytől, amelyet adalékként hozzákevertek. Ez azonban még nem bizonyítja, hogy a rózsaszín vakolaton soha sem volt színezés. A restauráláskor az épület külső vakolata végső színét az izraelita hitközséggel egyeztetve a sivatagi homok színéhez hasonlóra határozták meg.

2017. december 31-i határidővel véget ért a 40 esztendős felújítás, és a szabadkai zsinagóga ismét visszakapta jelentőségéhez méltó eredeti szépségét.

IRODALOM

Chevalier, J., Gheerbrant, A.: Rječnik simbola. Nakladni zavod Matice hrvatske, Zagreb, 1983.
Dömötör Gábor: A szabadkai zsinagóga – 110 év virágzás és pusztulás. Subotica, 2012.
Dömötör Gábor: The Synagogue in Subotica – Resurrection or Decay. (Rehabilitation Possibilities after Carpathian-basin Examples). OmniScriptum BmbH & Co. KG, Saarbrücken, 2015.
Gazda Anikó, dr.: Bács-Kiskun Megye. In: Gazda Anikó, Kubinyi András, Pamer Nóra, Póczy Klára, Vörös Károly: Magyarországi zsinagógák. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1989.
Grin, Klaus-Jirgen: Filozofija slobodnog zidarstva – Interkulturalna perspektiva. Biblioteka Duhovna akademija, Ellecta, Beograd, 2008.
Jakab Dezső: „A templomról”. Szombat, Szabadka, 1925. december 8.
Klein Rudolf: A szabadkai zsinagóga (A zsidó közösség, az építés, a város és kultúrtörténeti jelentőség). Pro reliquiis scribarum Egyesület, Szabadka, 2015.
Klein, Rudolf: The Synagogue in Subotica. Grafoproduct, Szabadka, 2003.
Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 1782−1918 – Synagogues in Hungary. Terc Publishers, Budapest, 2011.
Milkó Izidor: Hogyan építettük fel a templomot. Szombat, Szabadka, 1925. december 8.
Várallyay Réka: Komor Marcell, Jakab Dezső. Az Építészet Mesterei. Holnap Kiadó, Budapest, 2006.

JOGI NYILATKOZAT

Ez a dokumentum az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A dokumentum tartalmáért teljes mértékben a Községközi Műemlékvédelmi Intézet Szabadka vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és/vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.