Skip to main content

Kanyó Ervin

A város klasszicista épületei mellé a 20. században ékelődnek be azok a paloták, melyek mesés szépségükkel a várost méltán a figyelem középpontjába emelték, hitelesen tükrözve a lendületet, gazdagságot, újító szándékot, és a magyar kultúra kifogyhatatlan szellemi erejét. 

Ekkortájt jelenik meg a városban a magyar szecesszió stílusa. Egy érdekes részlete ennek a történetnek a szabadkai zsinagóga, mely 1902-ben épült. Eredetileg Szegedre álmodta a két építész Komor Marcell és Jakab Dezső. A szegediek azonban más építész tervét fogadták el. A terv nem veszett kárba, ugyanis a szabadkai Zsidó Hitközség küldöttsége megvásárolta. Milkó Izidor nagy tekintélyű, országos hírű irodalmár, könyvgyűjtő, akkori hitközségi elnök érvelését, hogy Szabadka zsinagógája ne a megszokott mór stílusban épüljün fel, hanem a magyar szecesszió stílusában (így tükrözve a város zsidó lakosságának a magyar kultúrához való kötődését) végül is támogatásra talál. 

Az építészek azon szándéka, hogy a zsinagóga Isten és ember kapcsolatának ünnepélyes, a világ gondjait feledtető pompás emlékmű legyen, maradéktalanul sikerült. A vándorló zsidóság sátrát szimbolizáló díszes kupola, a zsidóság vándorlásának/megérkezésének helyszíneit a homok sárgájával, a kánaán üde zöldjével érzékeltették. Az ünnepélyességet Róth Miksa műhelyében készült és azóta felújított vitrázsok valamint a többi gyönyörű részlet csak fokozzák. 

A pompás festői részletek mellett, nagyon jól átgondolt korabeli műszaki megoldások emelik ennek a szecessziós épületnek a jelentőségét. A zsinagóga beton alapokra épült (ami akkor még ritkaságszámba ment), öntöttvas oszlopok tartják a rabic háló szerkezetre rádolgozott gipsz kupolát, ami így jóval könnyebb lett. A padokat úgy alakították, hogy 1400 hívő el tudjon itt férni, igy Európa második legnagyobb kapacitású zsinagógája lett. 

A zsinagóga Szabadka Város tulajdonában van és a Szabadkai Zsinagóga Alapítvány működteti. Szakrális helyként, idegenforgalmi látványosságként és magas szinvonalú komolyzenei hangversenyek helyszíneként használjuk. 

Köszönjük a látogatást!