Gaudí tenyerén, Lechner térdén
Katalónia fővárosában ilyenkor meleg eső esik. Így volt, amikor ott jártam, így emlékszem rá. Lüktető, dörömbölő, akaratos város. De nem úgy, mint Berlin. Hiszen közben lágy és odaadó. Egyszerre avítt és modern. Egy nő, aki sosem öregszik meg. Vele szemben Berlin egyáltalán nem biztos, hogy nő, viszont fiatalos – miközben mégis vén, akár az országút. Felmerül, hogy nem igazi. Barcelona viszont igazi. Ezt teszi a szecesszió egy várossal.
A Csontok-háza erkélyéről belépve a Raichle palotába érkezünk meg – utóbbi 1903 és 1904 között épült. Azt, hogy a Csontok-háza a Gaudí-féle szecesszió legtökéletesebb kifejződése, mindenki tudja. De vajon azt, hogy Raichle Ferenc palotája azzal párhuzamosan készült, hányan tudják? Szabadka is a szecessziótól maradt igazi. Egyébként már régen lehúzták volna egy másik világba – nem mondanám, hogy jobb vagy rosszabb, de bizonyos, hogy többet nem volna igazi. Így viszont az maradt, ott lebeg,
Magyarország fővárosában ilyenkor, júniusban meg-megáll a levegő. Még érezni a tavaszt, de a Dunának már öregasszony szaga is van. Hátat fordítok neki és eliramodok, a Szent László plébániatemplomig meg sem állok. Kőbányán mindig tél van és nyár. Örök tél és örök nyár. A Lechner-tervezte, 1899. június 2-án, akkor Szent László napján felszentelt templom ragyog és rimánkodik, csúcsa az ég felé tör, keresztényi vágyakozás. A templomba lépve Róth Miksa vitrázsai a szemünkben tükröződnek, de amikor kilépünk, a Tejpiacra látunk rá. Csodálkozva emeljük fel a tekintetünk, de már nem a felfelé törekvést szimbolizáló csúcsot látunk a Zsolnay-cserepeken vidáman sikló fényben, hanem a tanítványok által tervezett gömbölyűséget, ami az egykori Szent István térről jól látható. 1905-ben még magasak voltak az épületek és alacsonyak a fák Szabadkán.
Húsz év a világban semmi. De Szabadkát a legnagyobbak közé repítette. Most ott van a város, ahová Biró Károly emelte: Gaudí tenyerén, Lechner térdén.
Lovas Ildikó, József Attila-díjas magyar író, kritikus, műfordító, szerkesztő, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ koordinátora
Katalónia fővárosában ilyenkor meleg eső esik. Így volt, amikor ott jártam, így emlékszem rá. Lüktető, dörömbölő, akaratos város. De nem úgy, mint Berlin. Hiszen közben lágy és odaadó. Egyszerre avítt és modern. Egy nő, aki sosem öregszik meg. Vele szemben Berlin egyáltalán nem biztos, hogy nő, viszont fiatalos – miközben mégis vén, akár az országút. Felmerül, hogy nem igazi. Barcelona viszont igazi. Ezt teszi a szecesszió egy várossal.
A Csontok-háza erkélyéről belépve a Raichle palotába érkezünk meg – utóbbi 1903 és 1904 között épült. Azt, hogy a Csontok-háza a Gaudí-féle szecesszió legtökéletesebb kifejződése, mindenki tudja. De vajon azt, hogy Raichle Ferenc palotája azzal párhuzamosan készült, hányan tudják? Szabadka is a szecessziótól maradt igazi. Egyébként már régen lehúzták volna egy másik világba – nem mondanám, hogy jobb vagy rosszabb, de bizonyos, hogy többet nem volna igazi. Így viszont az maradt, ott lebeg,
Magyarország fővárosában ilyenkor, júniusban meg-megáll a levegő. Még érezni a tavaszt, de a Dunának már öregasszony szaga is van. Hátat fordítok neki és eliramodok, a Szent László plébániatemplomig meg sem állok. Kőbányán mindig tél van és nyár. Örök tél és örök nyár. A Lechner-tervezte, 1899. június 2-án, akkor Szent László napján felszentelt templom ragyog és rimánkodik, csúcsa az ég felé tör, keresztényi vágyakozás. A templomba lépve Róth Miksa vitrázsai a szemünkben tükröződnek, de amikor kilépünk, a Tejpiacra látunk rá. Csodálkozva emeljük fel a tekintetünk, de már nem a felfelé törekvést szimbolizáló csúcsot látunk a Zsolnay-cserepeken vidáman sikló fényben, hanem a tanítványok által tervezett gömbölyűséget, ami az egykori Szent István térről jól látható. 1905-ben még magasak voltak az épületek és alacsonyak a fák Szabadkán.
Húsz év a világban semmi. De Szabadkát a legnagyobbak közé repítette. Most ott van a város, ahová Biró Károly emelte: Gaudí tenyerén, Lechner térdén.
Lovas Ildikó, József Attila-díjas magyar író, kritikus, műfordító, szerkesztő, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ koordinátora